Amikor a 7. s osztályosok elé álltunk, nem csupán egy hivatalos tájékoztatót vagy egy újabb iskolai programot szerettünk volna átadni nekik, hanem valami sokkal mélyebbet, ami a szívükig ér. Úgy vélem, a Határtalanul program lényege nem a száraz nemzetpolitikai tézisekben rejlik, hanem abban a láthatatlan, mégis elszakíthatatlan kötelékben, amely minket, magyarokat összeköt, éljünk a határ bármelyik oldalán. Ez a kezdeményezés valójában a nemzeti összetartozás élő, lélegző gyakorlata: az állam támogatásával gyermekeink átléphetik a fizikai határokat, hogy a szomszédos országok magyarlakta vidékein járva saját szemükkel lássák, saját szívükkel érezzék, mit jelent a külhoni magyarság sorsa.Mielőtt azonban útra kelnénk, kötelességünk volt felkészíteni a lelküket is. Együtt, közösen és interaktív módon idéztük fel a huszadik század azon nehéz, sorsfordító pillanatait, amikor Trianon után hárommillió honfitársunk egyetlen tollvonással a határokon túlra kényszerült. Úgy beszéltünk róluk, mint a családtagokról, akiket elválasztott tőlünk a történelem vihara. Végül pedig kibontottuk előttük a múlt mesekönyvét: felidéztük Erdély születésének és alakulásának lenyűgöző krónikáját, és sorra vettük azokat a történelmi emlékhelyeket, kegyhelyeket és büszke bástyákat, amelyek hamarosan már nemcsak a tankönyvek megsárgult lapjain, hanem a saját valóságukban is életre kelnek majd előttük.
